Sipos Endre

„Az ő művészete ott kezdődik, ahol a legtöbb festő művészete befejeződik. Ő nem ragad le az empirikus világnál. Ő csak ezen empirikus világ esszenciáját tárja elénk, mint fundamentumot. A nagy fordulat ezután következik. A transzcendens szférába átlépés. Az anyag szellemmé válásának folyamata. A forma tartalommá lényegülése. … S végül az empirikus ellentétek feloldódnak a szellemi szférában. Fischer ernő nem azt festi amit látunk, …. Ő a mélyebb valóságot festi meg. Az ő átszellemített tárgyainak azért nincsenek határai, mert gúzsba kötné a végtelen lehetőséget. … Nekünk is szellemi mélységbe kell merülnünk ahhoz, hogy e világhoz közel kerüljünk.” (Sipos Endre)

„Fischer Ernő szemléletének lényegét néhány oldalon alig lehet leírni, mert a vele való beszélgetések – egyik talán legfontosabb kulcsfogalma az „érett emberség”. … Nála az „érett emberség” fogalma felülemelkedik a szándék-etikán. „Azaz nemcsak emberséges akarok lenni, hanem tapasztalataim alapján és érettségem alapján is valójában az is vagyok. Érett ember.” Az „érett emberség” fogalma determinálja a magas szintű érzéseket, fontos szerepet adva életnek és halálnak, végesnek és végtelennek, a létezés kozmikus világának, a festői alkotó munkában is.” (Sipos Endre)

Sipos Endre, 2002.

Fischer Ernő a művész és pedagógus

Ránk, tanítványokra vár az a feladat, hogy Fischer Ernő életművét – festőit és pedagógiait – teoretikus világát feldolgozzuk. A baráti együttléteinkről készült hangfelvételeket, az előadásokat, a konzultációkat, és az írásos feljegyzéseket is.

Mert Ő nem pusztán festő, képalkotó, hanem szellemi építkező is. Nála a filozófia, az esztétika és a pedagógia nem járulék csupán, hanem alkotói mód, életforma – alkotói világának lényege, eszenciája.

Felmerül a kérdés: vajon milyen szerepe van ebben a festészeti, alkotói életformában a pedagógiának? A festészetet továbbra is központi hely illeti meg. De vele párhuzamosan kap fontos szerepet a vizuális kultúra is és annak pedagógiai, ismeretelméleti, ontológiai, etikai vonatkozásai.

Neki szüksége van tanítványokra, nekünk tanítványoknak pedig az Ő eszmefuttatásaira, műalkotás elemzéseire. Ezekben az együttlétekben érlelődtek meg és törtek felszínre azok az összefüggések, gondolatstruktúrák, képépítési metódusok, melyeket alkotó munkánk során mindannyian most is hasznosítunk. De nemcsak itt, hanem az élet-színpad legkülönbözőbb helyein is.

Ebben a fent említett hármasban – filozófiai, esztétikai, pedagógiai – a világ, mint objektum kap szerepvállalást. Így számunkra úgy tűnik, hogy Fischer Ernő egész alkotói koncepciója a teremtő alapelven nyugszik. A külső realitástól, a belső szellemi valóság felé van minduntalan mozgásban és úton. Alkotó munkáját, vizsgálódásait a külső realitás feltérképezésével kezdi. Érvényesítve, szem előtt tartva azt, hogy a művészet nem is annyira a külső realitás, inkább a belső, formáló erők függvénye. De mik ezek a formáló erők, melyek valamilyen szinten tükörképei már a külső világ formáló erőinek. Mert ezek a formáló erők adják meg az emberi arculatát is. Lehetőséget, egy belső szimmetria, egy egyensúly megteremtésére. Mert ezek az erők jó vagy rossz értelemben egyszerre formálják és deformálják az alkotó munka egész periódusát. Magát az alkotó személyiséget is. A teremtés küzdelme ez. A művész olyan szabadság jegyében dolgozik, amely lehetővé teszi, hogy ugyanolyan mozgékony lehessen, mint a nagy természet. Ennek a szabadságnak a lehetőségével valójában mindannyian rendelkezünk, csak éppen élni nem tudunk vele. Fischer Ernő pedagógiai koncepciójának éppen az a lényege, hogy rávilágít ezekre a szellemi utakra, a szabadság értelmes elérésére. Új célok, folyamatos cél kitűzésére.

Paul Klee szerint “a művészet se nem szolgál, se nem uralkodik, közvetít csupán”. A jó pedagógusnak is, – ha az igazi alkotóművész – ugyancsak közvetítő, átvivő szerepe van. De ez a közvetítő szerep önmagában nem adott sem a festő, sem a pedagógus számára. Mert a valódi értéket csak az képes közvetíteni – és új értékeket létrehozni – aki maga is megteszi ezt a szellemi utat.

Elérni a legnagyobb és legfontosabb formai, szellemi célokat csak akkor lehet – külső anyagi síkon és belső szellemi síkon – ha megvan bennünk az eligazodás képessége. Az a képesség, hogy a formai elemeknek általános rendjéből az egyéni, szubjektív rend világát teremtsük meg. Ez mindig függvénye egy szellemi, lelki, szakmai diszpozíciónak.

Fischer Ernő rendelkezik ezzel a diszpozícióval. Az eligazodásnak azzal a legfontosabb tényével, hogy megteremti azt az absztrakt háttéri szellemi síkot, amely az emberi nembeliségnek titkait is feltárja. A megértett, megérzett tartalom így formát tud ölteni. Az alkotószellem által képes a véletlenszerűen létrejött – forma, szín, faktúra-rendszert – hiteles képi rendszerbe illeszteni.

Fischer Ernő szemléletének lényegét néhány oldalon alig lehet leírni, mert a vele való beszélgetéseink – egyik talán legfontosabb kulcsfogalma az “érett emberség”. Hiszen az emberség fogalmának önmagában is van egy mély, humán etikai tartalma. Az “érett emberség” szinonima, még csak nyomatékosabbá teszi e fogalom belső tartalmát. Nála az “érett emberség” fogalma felülemelkedik a szándék-etikán. “Azaz nem csak emberséges akarok lenni, hanem tapasztalataim alapján és érettségem alapján is valójában az is vagyok. Érett ember.” Az “érett emberség” fogalma determinálja a magas szintű érzéseket. Fontos szerepet adva életnek és halálnak, végesnek és végtelennek, a létezés kozmikus világának, a festői alkotómunkában is.

Az irányított látás logikájának lényeges részévé lesz. Az “érett emberség” az ember fogalmában, a különösség szférájában van és áthatja az általánosság és egyediség szféráját is.

Az “érett emberség” problematikájához Fischer Ernő meggyőződése szerint szorosan hozzá tartozik vagy hozzátartozna egy olyan filozófiai vizsgálódás, amely a SZERETET, SZOLGÁLAT, ALÁZAT emberi, etikai kérdéseit vizsgálná meg. Meggyőződése, hogy e hármas erkölcsi kategóriáknak kulcsszerepe lehet és van is valóban az emelkedett, igazi, hiteles, teremtő-alkotó munkában, mélyen emberlétünkbe ágyazottan. Az igazi minőség kritériumává lesz.

---

Sipos Endre megnyitóbeszédéből (Budapest, Landler J. Művelődési Ház, 1986. X. 8.)

Fischer Ernő, mint alkotó azon kevesek közé tartozik, akinek sikerült az emberi lét elemi törvényeinek felismerésén keresztül egy olyan autonóm képi világot teremteni, melyben szintetizálódnak az egyetemes művészet esszenciális tradíciói, s a huszadik század művészetének eredményei.

Ha az alkotókat történeti értékrend alapján csoportokba kellene osztani, akkor három típust különböztetnénk meg. Elsők a stílusalapítók, akik rátalálnak az új kifejezési formákra, a második csoport az adott stílusban tevékenykedők, harmadik pedig a nagy szintetizálók: akik maradandóvá teszik egy-egy stílusforma eredményeit. Az utóbbiak közé tartozik Fischer Ernő: a művészet tudósa és pedagógusa, s a pedagógiai művésze.

Mégis mi az, ami ezt az alkotói módot maradandóvá teszi, s az ember alapvető nembeli értékeire rávilágít? Elsősorban az intellektuális hozzáállás, az a kifogyhatatlan szellemi energia, eruptív erő, mely arra kényszeríti az alkotót, hogy egyre mélyebben, egyre alaposabban vizsgálja a világot, megfoghatóvá tegye a megfoghatatlant. megismerhetővé a megismerhetetlent.

Minden nagy alkotó lehetetlenre vállalkozik. És úgy tűnik, s ez a műből kiolvasható, hogy megoldódnak a megoldhatatlannak tűnő kérdések.

A nagy szintézis alkotó művészek örök emberi küzdelmek reprezentánsai.

Mégis mi az, ami Fischer Ernő művészetét egyedivé, nem egyszer megfoghatatlanul megfoghatóvá teszi, hogy ugyanazon kép folyamatosan újabb és újabb üzenetet nyújt számunkra, hogy a kép szemléletén keresztül olyan teljességhez jutunk, mely kórosan hiányzik hétköznapi világunkból, hogy a látvány nyomán az eddig érzékelt objektumok rendszere metamorfizálódik, a képet nézzük és bennünk játszódik le valami, valami különös színjáték. Ha ezeket a színeket, formákat, faktúrákat nézzük miért fog el bennünket ünnepi hangulat, katartikus emelkedettség? Végül is, mi a titka Fischer Ernő művészetének?

Azt hiszem ezt nálam beavatottabbak sem tudnák szavakba önteni. Egyáltalán a képi világot a valódi képi világot lehetséges-e szavakba önteni?

Sokáig néztem ezeket a festményeket és sok mindent leírtam erről a világról anélkül, hogy megközelítően kimerítettem volna a tárgykört. Felsorolok néhányat:

E képeken sűrítve vannak jelen a látvány elemei. A színek, árnyalatok gazdagsága a formák sokrétűsége úgy rendeződik, hogy a képkeret nem zárja le a kép totális szféráját. A képi tér magába sűríti a valódi tér és a végtelenség legfontosabb jellemvonásait.

1. Fischer Ernő kompozícióinak kinetikai szerkezete, tónus-szín-textúra világa: kozmikus szintézis. Impresszív-konstruktív és szürreális egyszerre. A képi háttér vizuális élmények ezreinek lényegi levonata. A már megemésztett – átszűrt vizuális élmények ezreinek lényegi levonata. A már megemésztett – átszúrt vizuális-logikai megismerés gyümölcse. Az alkotó nem terhel bennünket a megismerés lépéseinek fázisbemutatásával. Az ő művészete ott kezdődik, ahol a legtöbb festő művészete befejeződik. Ő nem ragad le az empirikus világnál. Ő csak ezen empirikus világ esszenciáját tárja elénk, mint fundamentumot.

3. A nagy fordulat ezután következik.

A transzcendens szférába való átIépés. Az anyag szellemmé válásának folyamata. A forma tartalommá lényegülése, s a nembeli tartalom lehetőségek formává válása. S végül az empirikus ellentétek feloldódnak a szellemi szférában.

4. Fischer Ernő nem azt festi amit látunk, ami csak úgy van: ahogy látjuk. Ő a mélyebb valóságot festi meg. Az ő átszellemített tárgyainak azért nincsenek határai, mert az gúzsba kötné a végtelen lehetőséget. Ebben a képi világban a van, a lét, valamivé lenni, valamivé válni.

Mert ha jól belegondolunk, nem éppen a dolgok mögött, a dolgokban van az igazság elrejtve? József Attila soraival:

… “hogy fecseg a felszín, hallgat a mély” … Éppen ezeket a mélységeket szólaltatja meg Fischer Ernő a festészet és a grafika eggyéforrott eszközeivel. S nekünk is szellemi mélységekbe kell merülnünk ahhoz, hogy e világhoz közel kerülhessünk.

E festészet a görög és a keresztény mitológián keresztül vezet bennünket egy tiszta végtelen világba …