A Szegedi Tanárképző Főiskola Rajztanszék III. Képzőművészeti Kiállításának katalógusa

A Szegedi Tanárképző Főiskola képzőművész tanárainak kiállítása a József Attila Egyetem Aulájában 1967.

A kiállítást rendezte: Fischer Ernő
A katalógus előszavát írta: Fischer Ernő

“Nem a formált lét szilárdságából fakad a legnagyobb nevelői erő, hanem az örök keresésből”, mondja E. Spranger.

Úgy gondolom e mottónak is beillő, ma is modern, nagymélységű megállapítás, átfogja és értelmezi is, egész emberi fejlődésünk egyik nagy kérdését, hogy csak dinamikus állapotban, csak bizonyos feszültségi erők dialektikus szférájában képes az emberiség megvalósítani, kifejteni önmagát.

Az “örök keresés” tipikusan emberi vonás, emberi tulajdonság. Azért is, mert feszültség teremtő erő, azért is, mert értelmi és érzelmi világunkat polarizálni képes. Azért is, mert tudatvilágunk egyszerre ötvözi és élteti át velünk a kutatással, a kereséssel együttjáró örömet és a háttérben mindig ott settenkedő hiábavalóság, eredménytelenség bánatát is.

De azért is emberi, mert erőfeszítést kíván egy olyan futópályán, ahol tulajdonképpen nincs megállás és a cél távolsága, elérésének időtartama virtuális.

A keresés fogalmának ez a széles értelmezése sűríthetné magában mindazt, amit a Szegedi Tanárképző Főiskola Rajz Tanszékéről, művész-tanárainak most megnyíló kiállításáról, a kiállítókról, pedagógiai és művészi munkásságukról mondani szeretnék.

Ezt a magatartást példázza a Tanszék által közrebocsátott katalógus is, mely komplex célkitűzéseinek megfelelően, messze túlnő az ismert katalógus formákon, s újszerű ötvözetben nyújt képet a Tanszék művészi és szellemi arculatáról. Vinkler László főiskolai tanár tanulmányában pedig messze túljut a keresés fázisán, amikor több évtizedes művészi és elméleti kutató munkájának összegezéseként, egy merőben újszerű, új nézőpontú tudományos munkát publikál. Az ún. “összehasonlító biográfiával” a művészettörténeti kutatásban új lehetőségek, új utak felé irányítja figyelmünket.

A kiállításnak és e katalógusnak kellene tehát tanúskodnia arról, hogy e tanári testület, mely kettős hivatást tölt be, pedagógiait és alkotó-művészit, milyen mértékben hozta összhangba e két életformát, hivatást. Hogy az elmúlt évek folyamán mennyire tisztázódtak e fogalmak és a tisztábban látás eredményeként, mit nyert a pedagógus és mit a művész. A kettőt együttvéve: az Ember. Mert valahol, életnek és embernek, alkotónak és alakítónak szinkronban kell lennie.

Annál is inkább, mert mindkét hivatás alapjellege az “építőmesteri” vonás. Mindig új szellemi alaprajznak megfelelően – melynek tervezését diktálhatja kor, társadalom, stílus, egyén stb. – kell állványozni és építeni. Új formákat, módszereket, eszközöket kell keresni, hogy értelmezni tudjuk az új tartalmakat, értelmezni magunk és világunk viszonyát, az összefüggéseket, az ember külső és belső világa között. Mindig új megoldásokat keresve azokra a kérdésekre, melyeket az örök mozgásban levő emberi világ felvet.

Ebből következik a pedagógiának és művészetnek mindig és minden korban természetes vágya – vágy a szintézisre. Hogy az embert és világát összhangban láttassa, hogy a jelenség világ mögött a jelentés világát is megmutassa, hogy a dolgok sokaságának értéket és mértéket szabjon, hogy a részlet igazságoktól eljusson a lényeget átfogó nagy igazsághoz: a “törvényhez”.

Ebben a tágabb szemléleti és szellemi koncepcióban keressük pedagógiai és művészi munkánk helyét, értékét. Remélve, hogy a kiállítás látogatója, a katalógus olvasója felfedezi, majd a képek láttán és a katalógus-kiadvány olvasása közben, hogy az előszó általános jellegű elmélkedése mögött konkrét tapasztalati anyag van, hogy a Tanszék kiállító tanárai nemcsak az emberi lét külső burkát képesek szemlélni, de belső arányait is, ez is a pedagógia és művészet természetes és gyümölcsöző kapcsolatát igazolja.

Örömmel üdvözöljük a Főiskola Tudományos Ülésszakán megjelenő és kiállításunkon művekkel is szereplő bolgár barátainkat, a tirnovói testvér-főiskola művésztanárait, akik részvételükkel is dokumentálják, hogy közös erőfeszítéssel kerülünk a kitűzött célhoz, pedagógia és művészet közös céljához az “Emberhez”!